2014. április 13., vasárnap

Csokis-meggyes szelet

Finom, ünnepi sütemény, amivel Orendi Enikő benevezett a tavaly szervezett Süteménymustrára. Főleg azoknak ajánljuk, akik szeretik a nagyon csokis süteményeket; előnye, hogy egyszerű és gyorsan elkészíthető.

Elkészítési idő: 1,5 óra. A csíkszeredai Orendi Enikő második díjas süteménye, receptjét unokatestvérétől, Bartalis Edit-Emesétől tanulta. Lapunknak elmondta, hogy a sütés-főzés alapjait édesanyjától tanulta, de az idők folyamán mindenkitől tanult, akitől volt, amit. 

Piskóta: 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj, 4 evőkanál cukor, 4 tojás, 4 evőkanál liszt, 0,5 dl erős feketekávé. 
Krém: 1 csésze cukor, 15 dkg vaj, 1 evőkanál kakaó, 20 dkg vagdalt dió, 1 befőttesüveg kimagozott meggy, 3 tojássárgája, 4 kocka olvasztott csokoládé, rum-, vaníliaaroma, fahéj, szegfűszeg ízlés szerint. 

1. Elkészítjük a piskótát: A tojások sárgáját szétválasztjuk a fehérjétől. A tojásfehérjéket egy evőkanál cukorral kemény habbá verjük. Hőálló tálba tesszük a kockára tördelt csokoládét, a vajat és három evőkanál cukrot, majd gőz fölött kavargatva összeolvasztjuk. A gőzről levéve hűlni hagyjuk a masszát, egyenként belekavarjuk a tojássárgákat, beleszitáljuk a lisztet, és kevés kávéval hígítjuk. Ezután óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét, sütőpapírral bélelt formába öntjük, és lassú tűzön tűpróbáig sütjük. 
2. Elkészítjük a krémet: A vajat és a csokoládét felolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és a kakaót. Miután langyosra hűlt, belekavarjuk a három tojássárgáját, hozzáadjuk a diót, végül belekavarjuk a lecsöpögtetett meggyet. 
3. Összeállítjuk a süteményt: A piskóta tetejére egyenletesen rásímítjuk a krémet, majd hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. 

Jó tudni! 
• A csokoládés süteményekhez ajánlott jó minőségű, legalább 60 százalék kakaótartalmú csokoládét használni.

Jó étvágyat! 

Nincsenek megjegyzések: