2013. október 16., szerda

Paradicsomos töltött káposzta

Csíkszépvízen, Gyergyószárhegyen, Vaslábon, sőt Háromszéken is vágják már a káposztát. A legszebb fejek hordóba kerülnek - gondosan elsózzák télire a háziasszonyok -, hogy karácsonyra megérjen és zamatos savanyú káposztalevélbe göngyölhessék a karácsonyi töltött káposztát. Azonban nem telhet el a káposztavágás úgy, hogy ne készítenénk a friss káposztából is ízletes "édes" töltött káposztát. Rita töltött káposzta változata paradicsomosan készült, ettől kissé savanykás, hm, de finom.

Elkészítési idő: 1,5-2 óra. A töltött káposzta ízletességének egyik titka, hogy nagy adagban készül. A megadott mennyiség nyolc-tíz személynek elegendő.  

2 közepes fej káposzta, 1 kg darált sertéshús, 2 fej hagyma, 2 marék rizs, 3 tojás, 2 kg paradicsom, só, bors, késhegynyi pirospaprika, tejföl, csombor (borsikafű), kapor. 

1. A káposztafejeket kaporral és csomborral ízesített enyhén sós vízzel leforrázzuk, majd hagyjuk kihűlni. 
2. A darált húst ízlés szerint sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük, majd összekeverjük az apróra vágott hagymával, a tojásokkal és a rizzsel. 
3. A paradicsomokat leforrázzuk, héjától megtisztítjuk, és turmixgépben pépesre zúzzuk. 
4. A káposztáról lefejtett ép leveleket leormózzuk – vagyis a levelek vastag erezetét éles késsel kimetsszük -, a nagyobbakat az erezet mentén kettévágjuk, mindegyik közepébe evőkanálnyi tölteléket teszünk, és közepes méretű töltelékeket készítünk. 
5. Felöntjük a frissen készített paradicsomlével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, tetejére kaprot, csombort szórunk, és lassú tűzön készre főzzük. 
6. Tejföllel tálaljuk. 

Jó tudni! 
• Aki nem szereti paradicsomosan, feltöltheti a káposztalevelek forrázólevével is a töltelékeket.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: