2013. július 20., szombat

Feketeribizli-bor

Ma ünnep van, legalábbis számunkra. Ugyanis pontosan ma egy hónapja indítottuk el ezt a blogot, s ha már ünneplünk, akkor koccintsunk egy pohár feketeribizli-borral. Ám, előtte néhány adat az elmúlt egy hónapról. Nos, ez alatt az egy hónap alatt több mint 4000-en látogatták meg a blogunkat, vélhetőleg, többen vannak olyanok, akik többször is, illetve, akik rendszeresen. A rendszeres olvasóink száma 14, biztatnánk másokat is, hogy a jobb oldali első sávban A Székely Konyha olvasói címszónál regisztráljanak. A legnépszerűbb, leggyakrabban látogatott receptjeink a tehéntúrós gombóc meggyöntettel váltakozva a szalonnás-zöldhagymaszáras omlettel, illetve a sárgabaracklekvár, a kaszás puliszka ordával és a kapros-ordás palacsinta. Nem óhajtanánk komoly következtetéseket levonni, de ebből is látszik, hogy a legkeresettebb receptjeink többsége hagyományos recept, vagy a hagyományos újítva és ez is jelzi jó úton haladunk. S ha már a hagyományoknál tartunk, koronázzuk meg az eddigi sikereket egy szintén hagyományos recepttel, méghozzá a gyergyószentmiklósi György Tibor isteni feketeribizli-bor receptjével.

Elkészítési idő: 1 óra. Kellemes ízű, édeskés bor lesz belőle, aminek egyetlen „hibája”, hogy nagyon itatja magát. Vigyázat a fogyasztásával, mert eléggé magas az alkoholtartalma!

5 kg leszemezett ribizli, 5 kg cukor, kb. 22 l víz. 

1. A leszemezett ribizlit megmossuk, és húsdarálón ledaráljuk.
2. Összevegyítjük a vízzel meg a cukorral, és addig kavargatjuk, amíg a cukor teljesen elolvad.
3. Korsóba töltjük, és 4-5 hétig érleljük.
4. Amikor megállt az erjedése, gumicsővel leszívjuk a bort és üvegekbe töltjük.

Jó tudni!

• Meleg időben hamar kiforr a bor, ezért három hét után nézzük meg, hogy még tart-e az alkoholos erjedés, és ha már leállt, leszűrhetjük a bort.

Jó itvágyat!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

jo recept jo ital a szilagysagban is keszitjuk picit nagyobb menyisegbenn,Demeter Csaba.